Az átalakítás kulcstényezői                Főoldal

A sikeres vezetők nem egyszerűen csak sodródnak az árral. Ők keltik a hullámokat, persze vállalva az ésszerű kockázatot. Ebben a cikkben számos példa áll előttünk arra, hogyan rázzák fel a dolgokat egyes félelmet nem ismerő vezetők, hogy cégüket egy magasabb fejlődési pályára állítsák.

Általában John Upspring sem törődött volna a fejvadász érzelemmentes megkeresésével. Nem volt szüksége új állásra. Azonban ezen a napon a fejvadász azzal jött elő, hogy egy olyan kereskedelmi részleg nevében jár el, amely drasztikus változásokra adta fejét. Upspringet nem különösebben aggasztotta, hogy a vezetőt kereső szállodalánc iparágában csekély tapasztalattal bírt. A cég kockázatvállalási étvágya tetszett meg Upspringnek, akinek jelenlegi cége meglehetősen kockázatkerülő volt ebben az időszakban.

„Igaz, hogy nagy volt a cég, de túlságosan begyepesedett. Bármely változás végrehajtása szinte kilátástalannak tűnt.” Ezzel szemben állt a szállodalánc nyitott és kockázatkereső attitűdje vendégei változó igényeinek minél jobb kielégítése érdekében. Mindenképpen fel akarták rázni a cégnél a dolgokat, hogy másképp működjön. Ez az első találkozáskor meggyőzte Upspringet, s elfogadta a lánc ajánlatát a cég kereskedelmi vezérigazgató-helyettesi posztjára.

Ez a szállodalánc persze nem az egyetlen, mely kockázatos változtatásokba kezd a bevétel és a piaci részesedés növelése érdekében. Felsővezetők körében tavaly végzett világméretű felmérésen a megkérdezettek több mint fele állította, hogy egyre inkább kockázatvállalókká lettek.

A legnagyobb aggodalmuk, 63% szerint, a növekvő verseny.

„A kereskedelem területén dolgozóknak láthatóan egyre gyorsabban változó piacon kell helytállniuk” mondja Sarah Doan, egy minneapoliszi székhelyű tanácsadó cég vezetője – a szállodalánc radikális átalakításában ők is közreműködtek. „A versenyhelyzet rettentően gyorsan változik, amikor a kereskedelmiek stratégiaépítésen fáradoznak, hamar rájönnek mekkora nagy a kockázat.”

Összességében ez azt jelenti, hogy a változtatás nem csak kívánatos manapság, hanem elengedhetetlen. Számos cég megmarad a hagyományos felépítésnél, ahol a kockázat a kereskedelmiek nyakán hagyják kizárólagosan.

Miközben a piaci részesedés növelésére van szükség, persze botorság azt képzelni, hogy a hagyományos megközelítés bárkit is a sikeres jövőbe repíthet.

(a cikk folytatódik . .)

A változtatások kivitelezése

A kockázatvállaláskor mindig van egy kis szelet ismeretlen tényező. Az okos vezető azonban képes a siker esélyének maximumon tartására. Következzék néhány felteendő kérdés, melyet érdemes megválaszolni az ismeretlenbe ugrás előtt:

Megfelelő kommunikáció?

Az átalakulás folyamatában meghatározó embereink némileg ideges állapotba kerülnek. Átfogó változások előkészítésekor a kommunikációt elsődleges fontosságúnak tekintsük. Érdemes egyértelműen átadni az információkat azon hosszú távú meglátásokról, a vevők kiszolgálásának új lehetőségeiről, melyek a változtatások alapját képezik. Ezt követően a meghatározó emberekkel minden szinten következzék személyes megbeszélés az esetlegesen megváltozott feladatokról, elvárásokról. Hangsúlyoznunk kell azt is, hogy senkit sem akarunk elmozdítani. Ki kell fejtenünk, hogyan segítjük őket a rövid- és hosszú távú sikerességükben.

Meg tudjuk tartani az eredeti erősségeinket?

Egy floridai call centereket outsourcoló cég nem az iparági sztenderdeket követi, ha a terjeszkedésről van szó. Van ebben némi veszély, hiszen ügyfeleik olyan megoldásokról akarnak esetleg tárgyalni, mely nincs az arzenáljukban. Nem félnek azonban ezen vásárlók elvesztésétől, hiszen ők egyszerűen nem illenek a cég stratégiai megoldásaiba vevőszolgálatot, kivitelezést és disztribúciót illetően. Az erősségekhez ragaszkodással persze tetemes haszonra is szert tesz a cég.

Piaci kommunikációnk tetemes része a megkülönböztetésen nyugszik. A cég a folyamatos növekedés állapotában van. A következő hat hónapban 600-ról 900-ra tervezik a létszám növelését az igények kielégítésére.

Képesek vagyunk támogatni a gyors változtatásokat?

A kis- és közepes vállalatok esetében, ahol a nagyobb kockázatvállalásnak nincs meg az igazi tartaléka, a változtatás szakaszokra bontása okos ötlet lehet. Amikor egy gépgyártásban használatos szoftvereket gyártó cég úgy döntött, elindítja a kiskereskedelmi üzletágát is, addig kivárt, amíg ezt képes volt finanszírozni saját erőből. Tudták, hogy itt az ideje a változtatásnak, de ha az nem jár sikerrel, akkor sem veszik minden.
A cég azóta is remekül érzi a lassú növekedés ritmusát, tudja ehhez a megfelelő emberek bevonását és hát a profit sem kerüli el őket.

 

(a cikk folytatódik . .)

Főoldal